rég volt

és szépvolt

Szopósmalac korszak

A Malacka és a tahó zenekar gitár+gitár+gitár felállással kezdte meg írni a zenetörténelem talán legszebb fejezetét.

A három gitáros közül egy (nevezzük Ákosnak) (mert így hívták) (sőt, a mai napig is így hívják) (pedig már megnősült) tudott gitározni, sőt: volt hangszere is. A másik (akit méltán nevezhetünk Gábornak) akkor még nem nagyon tudott, de volt hangszere. A harmadik (legyen Tamás) nem tudott, de hangszere sem volt, így vett egy basszusgitárt, amelyen később nem tanult meg játszani. Volt viszont két bazinagy hangfaluk, meg egy keverőjük.

Malacka és a tahó - Kismalac korszak

Kismalac korszak

A nehéz kezdetek után az egyetlen tag, aki sem hangszerrel, sem hangszeres tudással nem rendelkezett, (most már akkor maradjon: Tamás) tovább szervezkedett, és négy emberrel karöltve új zenekart alapított, amelynek a neve kísértetiesen hasonlított az addigi névhez, maradt tehát továbbra is: Malacka és a tahó.
A merész fiatalok (Balázs, Csaba, Tamás, valamint "egy kicsit / a függöny mögött" Gábor, és legvégül: Krisztina és egyszer még valami lány, aki talán Piri, meg Bea) néhány próba után (az esélytelenek nyugalmával) színpadra mertek állni. Később csatlakozott Marci, a házilag készített 40 cm hosszú gitárjával, és a Kontroll Csoport-URH-Balaton-EK-Bizottság legendák számait játszották, amelyeket lassan kezdtek felváltani a saját slágerek. Közben megannyi zenész lépett be-ki a zenekarba-ból. Terjedelmes listájukat ld. később, azaz lejjebb.

Malacka és a tahó - Választási malac korszak

Választási malac korszak

Múltak-teltek az évek, és 1997. végén már csak a fent említett Tamás maradt meg a fent említett kezdőcsapatból. Ekkor egy páratlanul sikeres időszak kezdődött; Dani, Kristóf, és nem utolsósorban Lídia, és végül Kati, majd Zita, na meg persze az azóta is állandó rivaldafényben található Zoli már csak saját szerzeményekkel hozták extázisba az embereket.

Malacka és a tahó - Arany sertés korszak (Pigmania)

Arany sertés korszak (Pigmania)

1999 volt az újabb rendszerváltás éve, az új kormányban már csak Zoli, Kristóf és Tamás maradt. Ekkor érkezett Off, a tréfarépa basszgitáros, továbbá a ma is tündöklő Kriszta. Akkor jött Volfi, ő játszik azóta is a szaxofon. A dobszékre kicsit később Andris ült Kristóf helyett, Tamás pedig kitalálta, hogy trombitálni tanul, és (nem mintha nem lett volna tehetséges, de azért mégis inkább) tanára, Csabi került be a zenekarba. Ezután Off beadta a basszuskulcsot, érkezett Levi, ő lett a bassza nova. Off azóta Boogie Mamma szaxofonosa, de örökös tiszteletbeli Malac. Végül, de utolsósorban néha másodtrombitásként színpadra lép Csabi (ez esetben Csaba bácsi) ifjú tanítványa, Lőre, az üdvöSKA.

Összefoglalva az eddig látottakat

1996 májusa óta a Malacka és a tahó tagjaként legalább egy koncerten fellépett (nem közért-sorrendben, sőt nem is időrendben):
Keczeli Gábor, Barkóczi Balázs, Varsányi Zsuzsanna, Garics Krisztina, Kemény Márton, valamilyen Bea, valamilyen Piri (ők nem testvérek!), Fodor Zoltán, Dombi Csaba, Storch Csaba (ők sem testvérek!!!!), Meier Lídia, Eszterhás Dániel, Hartai Katalin, Zsákai Zita, Pataki Miklós, Kiss Zoltán, Tatai Viktor, Keleti Kristóf, Vöő Kristóf, Horváth Ambrus, Veres Peti, Borovitz Tamás, Galambos Zoltán, Kohut András, Korona Levente, Kurucz Kriszta, Volford András, Szita Csaba, Varga Lőrinc, Simonyi Balázs (Ablak-Zsiráf, Beatorlók, Bart Simpson), Pálfi Viktor (Gravefruit)

Továbbá (egy-egy szám erejéig): a First Session tagjai és Kurucz Róbert, a Boogie Mamma tagjai, Csotó Mihály (KMB), Válóczy Bali (Gravefruit), Böbe, Tücsi, a Nicetime tagjai


Hogy hol is lépett fel ez a kegyetlen sok ember? Említsünk meg néhány helyet, szintén nem ábécé-sorrendben, sőt, újfent fittyet okádva az időbeli (ami kronologikus is) sorrendre is:

Budapestett:

Sziget - Bahia színpad (1999 óta), Pepsi Sziget - Gondolkodó Antikvárium fatákolmánya (1998), Almássy téri Szabadidőközpont, Gödör Klub, A38 állóhajó, Petőfi Csarnok, Kultiplex, Süss fel nap, Pesti Est Cafe, Szilvuplé, EMKE-klub, Orczy-kert (kinn is, benn is), Bem Rockpart, Benczúr Klub, Szimpla Kávézó, Vekker Időmulató, Vox Cafe (Rézmál), Jailhouse Rock, Blues Alley, OffRoad Kocsma, Ludas Söröző, NemArt Club, Music Factory, Mega Pub, Rocktogon, Simon's Pub, Jozefina Blues Bell, Szilvakék paradicsom, Voodoo Music Club, Vörös Yuk, Sellők és Sirályok Klub ' Margitsziget, Holdvilág Kamaraszínház, BME Martos Flóra Kollégium (Ars Presszó), BME Schönherz Kollégium (Banális Közhely), BME Kármán Tódor Kollégium (Ezres Klub), ELTE Budaörsi úti Kollégium, Ybl Miklós Főiskola Kollégiuma, ELTE TFK, Teleki Blanka Gimnázium, Városmajori Gimnázium, Csili Művelődési Ház, Lágymányosi Közösségi Ház, Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház, Corvin Művelődési Ház, Hercegprímás utca (Bazilika mellett), Hűvösvölgy Állomás, egy budai lagzi, egy hármas-határhegyi hangár, egy zuglói házibuli, egy óvoda, egy mátyásföldi autószerelő műhely, egy rákosszentmihályi családi ház kertje.


Vidékott:

Pécs: Billenyű kultúrkocsma, Ifjúsági Ház, Győr: Ifjúsági Ház Gödöllő:GATE Kollégium, Gödöllő, Trafó Klub, Százhalombatta: sportcsarnok, Balatonlelle: Lengyel-Magyar Barétség Háza, Gyomaendrőd: Mozi, Tata: kemping, Sopron: kemping, Szelidi-tó: kemping, Garancsi-tó: szabadtér, Szentendre: Dalmát pince, Fonyód: Kemping, Gyál: lovarda, Kecel - Motocross pálya (egymás után 4x), Hajdúböszörmény: kemping, Miskolc: Földalatti Klub, MűvHáz, Kisavasi Amfiteátrum, Visegrád: szabadtér, Debrecen: Hangfogó Music Pub, Komárom: Gödör, Ballószög: lakodalom


Minek a keretében játszottak ezen a böszme sok helyen?

Sziget, EFOTT, Volt fesztivál, KOTTA, PsziNaPszis, Bulizenekarok Fesztiválja, Eszement Fesztivál, Budaörsi Napok, Almássy téri szilveszter, Álom-Éllomás Fesztivál, Közgáz-tábor, Építész Felezőbál, Műegyetemi Vegyész Napok, Koncert az intelligens emberekért (Tereskova-fesztivál), Esti Fények Fesztivál, Tojásrántotta fesztivál, Hülyenevű zenekarok Fesztiválja, Idióta Zenekarok Értekezlete, 3 majom fesztivál, Kolistock, Világvége Fesztivál, Egyetemi Zenekarok Fesztiválja, Tojásrántotta Fesztivál, Éljen a háború! ellenes Fesztivál, Retek fesztivál, Hódító buli, SKAmulatság, Összművészeti házfoglalás, NagySKAland 1-2, Autómentes Nap, Valentin-napi love-fesztivál, Csili-fesztivál, Pofozzuk meg Delhusa Gjont! - Fesztivál, Almássy téri szilveszter, leszerelő buli esküvők, gólyabálok, majális.

Ráadásul...több millió zenekar társaságában (íme néhány. Kivételesen ábécésorrendben, a gyengébbekkedvéért):

Ablak Zsiráf, Andante Jazz Band, Balaton, Bankrupt, Bálványos társulat, Beatorlók, Beebor, Bëlga, Biztonsági Sáv, Black Bender Blues, Bólogató Kutya Hátul, Boogie Mamma, Burzsoá Nyugdíjasok, Búvópatak, Carnia, Centerpoint, Club Tequila, Columbo kutáyja, Csá, Misi!, Csirkepogó, CsizmáSKAndúr, Dead Beats, digép, eF Zámbó HDB, el Nino, Emil.Rulez, Enthropia, É-trend, F.B. Körzet, Felicity King, Fish, Galapagos, Ganxsta Zolee és a Kartell, Garázsmenet, Garbo, Gravefruit, Hatóságilag Tilos, Heaven Street Seven, HEPP, Hiperkarma, Hollywoodoo, Honeyball, Hullámtörés, Játszótér, Kais, Kabinet Rt., Kampec Dolores, Karabély, Kelet-Nyugat, ?, KFT, Kifli, Kispál és a Borz, Kovácsjános, Kókler, Körzeti Megbízott, Kreol sikoly, Laar pour L'art társulat, Légüres tér, Lélekzet, Link, L.K. Beat, Loreley, Lyuhász Lyácint Bt., Macondo, Magura, Megint péntek, MeSKAlin, Miazma, Mind1, Mokka, Mongoltorna, Műszaki Hiba, Nasmith, negyvenkettő, Nulladik Változat, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Paparazzi, Persze, Peter Ogi, Placidi, Plastic O'Hara, Pluto, Polemic, Prosectura, PUF, Quimby, Ragadozook, Rémember, Rét, Rooster, Sajnos batár, Satöbbi, Ska2tonics, Soma Mamagésa, Spatzen Jodler Sextett, Szabad Európa Rádió, Szakadék, Telefon, Tekintetes úr, Tereskova, The Puzzle, Testi Egyenleg, Tigris, Timur Lenk, Titusz & the Carbonfools, További Magyar Hangok, Traffic, Trikó, Tudósok, Utózenekar, Újhold, Vadeper, Vidámpark, V.I.Ny.O, Virgin, Voyage, Waszlavik Gazember stb., Yellow Spots, YUP, Zacskó, 06-90.

Hát...tekintélyes listák, annyi szent!