A sertés java

Mióta nem találom, élni nem tudok,
Azóta másképpen ragyognak a csillagok,
Úgy ment el, hogy el sem búcsúzott,
Pedig annyira nagyon hozzám tartozott.

Átölelte mindig a testemet,
Elengedett, de addigra este lett,
A nadrágomat a mennyekbe emelte,
Ha pisilni kellett, mindig levette.

Könyörgöm, óh, mondd meg, Istenem,
Hogy hol találom a hózentrógerem!